ELTE BTK, TI, 2013/14, I. (őszi) félév

 

BBN-TÖR-203a

Németh György

K

2 kr

H. 8.00–9.30

MUK 6–8 252

 

Mükénétől Athénig

 

Az előadás célja:

Az előadás és a hozzá kapcsolódó egyéni munka célja az, hogy a történelem szakos hallgatók áttekintést nyerjenek az ókori görög történelemről a bronzkortól a Kr. e. 5. század végéig. Az írásos források áttekintése mellett hangsúlyosan szerepelnek a tárgyi és régészeti emlékek. A kronológiai, földrajzi és fogalmi ismeretek elmélyítését szóbeli beugróként megírandó komplex zárthelyi (ZH) segíti elő a vizsgaidőszakban. Szóbeli vizsga az írásbeli sikeres teljesítése nélkül nem lehetséges.

 

A jegyszerzés feltételei:

Mint előadás látogatásköteles, a hallgató összesen legfeljebb három alkalommal hiányozhat.

A kurzushoz szóbeli vizsga tartozik. Feltétel: eredményes beugró ZH. A ZH segédanyagai (amik persze a szóbelihez is kellenek) megtalálhatók:

http://okort.btk.elte.hu/gorog1.jpg

http://oldwww.btk.elte.hu/okortort/gorogteljes.pdf

http://okort.btk.elte.hu/evszamgorog.html

http://okort.btk.elte.hu/gorogfogl.html

 

 

Tematika:

 

09. 09. A történelem fogalma. A bronzkori írásrendszerek: krétai hieroglif, lineáris A és B. A lineáris B megfejtése. A phaistosi korong problémája. A bronzkori palotagazdaság. A mykénéi kori gazdaság és társadalom rekonstrukciója a feliratok és a régészeti leletek alapján. Wanax, lawagetas, eqeta. A mykénéi kori földbirtokviszonyok. A rekonstrukció határai és problémái. Az égei bronzkor összeomlásának okai: a tengeri népek és a feltételezett dór vándorlás. A bronzkori kereskedelem összeomlása a tengeri népek vándorlása következtében. Nyersanyaghiány és rablóhadjáratok. A dórok e vákuumba vándoroltak be a Kr. e. 10. században.

Görög–római történelem (tankönyv = GRT) 1.1–1.5.5; 2.1.1.– 2.1.4.5.3.

Görög-római szöveggyűjtemény (GRSZ) 1–3. dok.

09. 23. A sötét kor. Homéros világa. Melyik kor volt a homérosi kor? Lehetséges válaszok: a bronzkor (Schliemann), a sötét kor (Finley) és a Kr. e. 8. század. A görög társadalom a sötét kor végén. A népességrobbanás elmélete (Snodgrass). A sírstatisztikák módszere. GRT 1. 3; 2. 2. 1; 2. 2. 2. GRSZ 1; 4; 10; 11; 12; 18; 20; 60. dok.

09. 30. A betűírás kialakulása és elterjedése. Az első írásos emlékek jellege és lelőhelyeik. Hellas újrabenépesülése. Thukydidés elmélete. A szabad területek elfogynak. A polisok kialakulása. Folyamatos háborúk.

GRT 1. 3; 2. 2. 1; 2. 2. 2. GRSZ 1; 4; 10; 11; 12; 18; 20; 60. dok.

10. 07. Mi a polis? Területi, struktúrális, gazdasági és politikai meghatározások. A népességnövekedés által keltett belső feszültségek. A királyság megszűnésének problémája (Carlier és Drews). A basileusok viszonya a wanaxhoz és a társadalom többi részéhez. A „hoplita forradalom”. Katonai vagy társadalmi reform?

GRT 2. 2. 2. 1; 2. 2. 2. 2; 2. 2. 2. 4. GRSZ 12; 13; 96. dok.

10. 14. A nagy görög gyarmatosítás. A népességfölösleg kihelyezésének három útja: emporion, apoikia és kléruchia. Gyarmatosítók és gyarmatvárosok. Az apoikia mint polis. Az apoikiák és a bennszülött lakosság. GRT 2. 2. 2. 3. GRSZ 35; 48; 62; 72. dok.

11. 04. A korai tyrannis. A tyrannosok topikus ábrázolása. Az első generációs tyrannosok pozitív képe. A második generációs tyrannosok negatív megítélése. A tyrannosok társadalmi háttere: valamennyien arisztokraták voltak. A tyrannis kialakulásának aristotelési elmélete. GRT 2. 2. 2. 7; 2. 2. 2. 8. GRSZ 24; 29; 30; 31; 38; 39; 41; 42. dok.

11. 11. Athén korai története: Kylón és Drakón. A datálás problémái. A korai törvényhozók topikus ábrázolása: a drákói szigor és az emberölési törvény. Az emberölési törvény a kylóni vérbűnt követő vérbosszúra adott válasz. A feliratos törvények. Drérosi „alkotmány”, gortyni törvények. GRT 2. 2. 2. 6. 1; 2. 2. 2. 6. 2. GRSZ 25; 26; 28; 34; 59. dok.

11. 18. Solón reformjai. A hektémorosok, mint metaxy-réteg. A thések kialakulása. Kiknek kedveztek Solón törvényei? A timokratikus reform és a hadsereg. A kereskedelem és az állítólagos pénzreform. GRT 2. 2. 2. 6. 3. GRSZ 32; 36. dok. Államéletrajzok: Aristotelés: Az athéni állam.

11. 25. Spárta, Kréta és Thessalia. A metaxy-rétegek jelentősége (Lotze): helóták, woikeusok, penestések. Az államok mérete és a metaxy-rétegek megléte összefügg egymással. Az átlagos görög polis mérete és lakosságának száma. A számítások módszerei és problémái. Melyik út volt jellemzőbb a görögségre? GRT 2. 2. 2. 10. –2. 2. 2. 10. 5. GRSZ 5; 16; 17; 21; 22; 27; 33; 63; 67; 69; 58; 76; 77; 84; 97. dok. Államéletrajzok: Xenophón: A lakedaimóniak állama.

12. 02. Peisistratos „aranykora”. A peisistratidák. Milyen törvényeket tartott be Peisistratos? Aristotelés elmélete. Kleisthenés előélete és reformja. A cserépszavazás. A 10000 előkerült cserép statisztikai elemzése. Mikor voltak a cserépszavazások és kik voltak az áldozatok. Az utolsó cserépszavazás: Kr. e. 416. A cserépszavazás valódi funkciója. GRT 2. 2. 2. 8; 2. 2. 2. 9; 2. 3. 1. 1. 3. GRSZ 38; 40; 43; 46; 48; 49; 50; 51. 55; 56; 72. dok.

12. 09. Themistoklés és a flottaépítési program. A Pnyx szerkezete. Ephialtés, Kimón, Periklés. Az esküdtbíróság, a népgyűlés, a sorsolás és a napidíj. A demokrácia két bukása (411; 404). GRT  2. 3. 1. – 2. 3. 3. 8. GRSZ 52; 57; 58; 60; 64; 65; 67; 69; 70; 72; 73; 74; 75; 83; 86. dok. Államéletrajzok: Pseudo-Xenophón: Az athéni állam.

 

Kötelező szakirodalom:

Németh – Hegyi W.: Görög-római történelem. Osiris Kiadó, Budapest, 2011.

Németh György (szerk.): Görög-római szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó, Budapest, 2011. (Csak az Ókortörténeti Tanszék honlapján felsorolt számú dokumentumok)

Németh György: Államéletrajzok. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. (A kötetből csak az aristotelési és pseudo-xenophóni Athéni állam, valamint Xenophón: A lakedaimóniak állama.)

 

Ajánlott szakirodalom:

Németh György: A polisok világa. Korona Kiadó, Budapest, 1999.

Németh Gy. – Ritoók Zs. – Sarkady J. – Szilágyi J. Gy.: Görög művelődéstörténet. Osiris Kiadó, Budapest, 2006.

Hegyi D. – Kertész I. -Németh Gy. – Sarkady J.: Görög történelem. Osiris Kiadó, Budapest, több kiadásban.

Németh György (szerk.): Görög történelem szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.